Felkelések a láthatáron

Dózsa a tüzes trónon

Az elmúlt évben számos országban zajlottak a megszokottnál nagyobb tömegtüntetések, erőszakos felkelések vagy egyenesen polgárháborúk. A teljesség igénye nélkül:

Ázsia: Bangladesh, Afganisztán, Irak, Szíria, Törökország Afrika: Líbia, Egyiptom, Mali, Niger, Dél-Afrika (és valószínűleg még számos egyéb ország, amelyeknek az európai újságok nem szentelnek figyelmet)

Amerika: Brazília

Európa: Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Bulgária, Szlovénia, Svédország (a nagy meglepetés), Magyarország (bár a megmozdulások hevessége nem mérhető a többi európai országokéhoz, de a magyar átlagot messze meghaladja).

Minket természetesen a leginkább az európai tömegmegmozdulások érintenek. Igaz, hogy Európában nem zajlik sehol polgárháború, mint Szíriában (amit különösen véressé tesz, hogy az egyik oldalt az USA, a másikat Oroszország és Irán látja el fegyverekkel), a kormányok viszonylag urai a helyzetnek, ellentétben pl. Líbiával (ahol megesik, hogy fegyveres felkelők elfoglalnak egy minisztériumot), és államközi háború kitörése sem fenyeget közvetlenül, nem úgy, mint a Nílus-völgy országai között. Az európai megmozdulások száma mégis jóval magasabb, mint az elmúlt években, és ez azt jelzi, hogy a társadalmi feszültségek egyre erősebbek. Ezért véleményem szerint a jövőben nálunk is előfordulnak majd olyan erőszakos konfliktusok, mint a „harmadik világban“.

Hogy világos legyen, miért állítom ezt, lépjünk vissza fél évezredet a történelemben. Egy híján 500 évvel ezelőtt tört ki a Dózsa György vezette parasztfelkelés, amelynek okairól a legjobb és a mai napig mérvadó tanulmányt Mályusz Elemér publikálta 1926-ban („Az 1514. évi jobbágyháború okai“, Társadalomtudomány c. folyóiratban, terjedelme mindössze 8 oldal). Mályusz szerint a felkelést nem a legrosszabb helyzetben levő jobbágyok robbantották ki, hanem a mezővárosi polgárság (maga Dózsa is ide tartozott). Ez a jobbágyi eredetű réteg az 1514-et megelőző évtizedekben folyamatosan bővítette a szabadságjogait és a szarvasmarha-exportba bekapcsolódva a vagyonosodni is kezdett. 1514 előtt azonban a nemesség megpróbálta újra jobbágysorba vetni a mezővárosok polgárságát, megtörve ezzel egy ígéretes felemelkedési folyamatot. Tanulságos, hogy a felkelést nem a legszegényebbek, hanem a feltörésben megakadályozott középréteg robbantotta ki. A felemelkedő középosztály meghiúsult reményei Crane Brinton „The Anatomy of Revolution“ c. klasszikus munkája szerint is fontos szerepet játszik a forradalmak kirobbanásában.

Azt hiszem, hasonló folyamatok állnak a mai európai megmozdulások mögött is. Az elmúlt évtizedekben a világ számos országában sokan bíztak a felemelkedésükben, aminek a legékesebb jele a nagyarányú hitelfelvétel volt. Hiszen aki hitelt vesz fel lakás vagy autó vásárlására vagy éppen a tanulmányai finanszírozására, az bízik abban, hogy a helyzete hosszú időn át javulni fog. Akik ilyen hiteleket vesznek fel, azok általában nem a legszegényebbek, hanem a középosztály valódi vagy reménybeli tagjai. Számításuk egészen a 2008-ig be is vált, azóta azonban egyre többen csalatkoznak a felemelkedésükhöz fűzött reményükben.

Természetesen nem állítom, hogy ez a zavargások egyetlen oka, hiszen számos más tényező is áll mögöttük, úgy mint a bevándorlók nehéz beilleszkedése (Svédország), etnikai konfliktus (Spanyolország–Katalónia), vallási és kulturális ellentét (Törökország), a korrupció miatti felháborodás (Bulgária), az idegen megszállás elleni tiltakozás (Afganisztán, Irak). Mégis, ha van közös nevező a világban észlelhető szociális feszültségek mögött, akkor az a középosztály felemelkedésének megtörése.

Minden jel arra mutat, hogy a felemelkedés esélyei a pénzügyi és gazdasági válság mélyülése miatt romlani fognak és nem javulni. Néhány intő jel, amely rövidtávon problémákat okozhat: júniusban Ben Bernanke, a FED elnöke bejelentette, hogy ha megindul a gazdasági növekedés az USÁ-ban, esetleg visszavehetnek a „mennyiségi lazítás“ (amerikai eufemizmus a pénznyomtatásra) üteméből. Erre a new yorki tőzsde nagyott esett, hiszen a tőzsdén kereskedők tudják a legjobban, hogy a részvénypiac teljesen elszakadt a reálgazdaságtól, és csak a jegybank pénznyomdájának köszönhetően szárnyal. Kínában szintén nagy tőzsdei visszaesés következett be, részben az amerikai fejlemények miatt, részben pedig azért, mert egyre világosabban látható, hogy Kína egy hatalmas ingatlanbuborékkal ellensúlyozta az exportpiacain 2008 óta csökkenő keresletet.

A megoldatlan pénzügyi problémák mellett az olajárak rendkívül magas szintje és az olajkitermelés küszöbön álló hanyatlása azt vetíti előre, hogy hosszabb távon Európában és Észak-Amerikában nőni fog a munkanélküliség. Ezzel párhuzamosan tovább zajlik majd egy másik, kevesebb figyelemre méltatott folyamat, a jól fizetett, középosztályi életformát lehetővé tevő állások eltűnése. Az Egyesült Államokban, Németországban és a mediterrán országokban már nagyon előrehaladott stádiumban jár ez a folyamat. A néhány száz dolláros vagy eurós bérből pedig nem lehet visszafizetni a diák- és a lakáshitelt, nem lehet autót vásárolni, és elérhetetlen távolságba kerül sok minden más is, amit korábban természetesnek vettünk.

Akinek alig van pénze, az otthon ül és a tévét nézi, hiszen ez az időtöltés legolcsóbb formája. A televízió pedig boldogtalanná tesz, hiszen folyamatosan azt mutatja nekünk, mi mindenünk nincsen. Így ahelyett, hogy örülnénk annak, amink van, boldogtalanok leszünk. A válság kitörése előtt ezt vásárlással orvosoltuk, ha kellett, akár az eladósodás árán is. Most, hogy pénz és hitel híján egyre kevesebbet vásárolhatunk, széles tömegekben nő a frusztráció, ami törvényszerűen önpusztításhoz (a recesszió és az öngyilkosságok száma közötti összefüggés elég világosnak tűnik), ill. társadalmi feszültségekhez és robbanásokhoz vezet.

Ez utóbbi fázishoz Európában és Észak-Amerikában még nem érkeztünk el, mert ezt a politikai szerveződés folyamatánka kell megelőznie. A tér azonban nyitva áll: Magyarországon, csakúgy mint Európa számos országában hatalmas az egyik párttal sem rokoszenvezők aránya, akik csak arra várnak, hogy valaki megszólítsa őket. A Fidesz ereje éppen ezért csak látszólag nagy: csak addig maradnak majd hatalmon, amíg az egyetlen politikailag szervezett alternatívát az MSZP, az Együtt és néhány még kisebb párt alkotják, akikben a közvélemény szemlátomást csöppet sem bízik. A teljes magyar és nemzetközi politikai paletta úgyszólván egyik pillanatról a másikra gyökeresen átalakulhat.

Fél évezreddel ezelőtt a magyar nemesek legyőzték a parasztsereget, Dózsát pedig tüzes trónon égették meg, és ezzel Magyarországot évszázadokra visszavetették a fejlődésben. Remélem, a közeljövő felkelései nem jutnak erre a sorsra, és nem az új rabszolgaság terjedésének leszünk tanúi és áldozatai.