Ceterum censeo: Amerikában nem zajlik olajforradalom

A múlt héten a Shell olajtársaság bejelentette, megszünteti Colorado állambeli kutatóprojektjét, amely a helyi olajpala-kitermelést volt hivatott megindítani. Nem lehet azt mondani, hogy hamar feladták volna: 31 év kísérletezés után látták be, hogy az olajpala kitermlése majd olajjá alakítása (amelynek során kerogén tartalmú kőzetet "főznek meg" hatalmas energiaráfordítással, és így nyernek olajat) nem gazdaságos. Ezzel a Shell követi a másik nagy olajtársaság, a Chevron példáját, amely már 2012 februárjában kilépett az olajpala-üzletből. Világosan látszik, a médiában gyakran hangoztatott nézetekkel ellentétben Amerikában  nem zajlik olajforradalom, a nem konvencionális olajtermelés körüli hírverés pedig csak egy újabb buborék fújását szolgálta, a pénzügyi befektetők rövidtávú haszonszerzése érdekében.

Ha érdekli Önöket a téma, olvassák el ezt és ezt az elemzést a resilience.org-ról.

Végtelen történet: Fukushima

Mindenki ismeri a történet kezdetét: 2011 márciusában földrengés és szökőár sújotta Japánt, és ebben súlyosan megsérült a fukushimai atomerőmű. Bár a japán kormány megpróbálta letagadni a baleset megtörténtét és súlyosságát, annyi mégis világos mára, hogy a történelem eddigi legsúlyosabb atomkatasztrófája következett be. Tanulságos volt ezekben a hetekben olvasni a híradásokat a fukushimai helyzetről: nem volt olyan hír, amelyről már másnap ne derült volna ki, hogy téves, és a helyzet mindig sokkal súlyosabbnak bizonyult, mint ahogy a tegnapi újság írta. 

Ahogy teltek a hónapok, a sajtó és a közönség mintha elvesztette volna az érdeklődését a fukushimai helyzet iránt. Így jóval szűkebb körhöz jutottak el a további igen aggasztó hírek. Kiderült például, hogy a japán kormány kezdettől fogva tudatában volt a helyzet súlyosságának, és komolyan mérlegelte Tokió kiürítését, de végül letettek róla (hova is ment volna a város 9 millió lakosa?). Ez egy súlyos, ám indokolt intézkedés lett volna. Arnie Gundersen amerikai atomenergia-szakértő szerint Tokióban a talaj annyira szennyezett, hogy az USÁ-ban atomhulladéknak tekintenék. Szintén nem sokan követték, hogy az atomerőművet üzemeltető TEPCO és a japán kormány újabb és újabb disznóságokat követ el azért, hogy elleplezze a probléma súlyosságát és a saját tehetetlenségét: legutóbb arra derült fény, hogy a fukushimai sugárzási adatok csak azért tűnnek olyan alacsonynak, mert a sugárzásmérő műszerek csak egy nagyon alacsony mértékig mérnek. A sugárzás valójában 18-szor magasabb. Közben napi több száz tonna erősen radioaktív hűtővíz ömlik az erőműből a tengerbe. De erre már fel se kapjuk a fejünket. Csak az eddig történtek alapján arra kell számítani, hogy a közeljövőben a sugárzás miatt Japánban a rákos megbetegedések száma ugrásszerűen nőni fog. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb az esélye, hogy élete folyamán kifejlődik benne a betegség. Rossz hír a japán kisgyerekeknek.

Sajnos jöhet még ennél is rosszabb. Senki nem tudja, hogyan ér véget ez a keserű történet, ha egyáltalán véget ér valaha, mert a fukushimai erőműben a helyzet korántsincs kontroll alatt. A következő nagy probléma az ún. 4. egységben van. A Globalresearch beszámolója szerint itt számos használt fűtőelemet tartanak több emelet magasságban egy erősen megrongálódott épületben (ld. fent). Az erősen sugárzó fűtőelemeket egyrészt folyamatosan hűteni kell, másrészt sürgősen el kell szállítani őket, mert egy újabb földrengés teljesen elpusztíthatja az épületet. A probléma az, hogy a fűtőelemek már most deformálódva vannak, és a munkálatok során könnyen megsérülhetnek. Mintha egy meghajlított cigarettásdobozból kellene kihúzni a cigarettákat, anélkül, hogy kiszóródna a dohány. Ha ez a művelet nem sikerül, a fütőelemek tüzet fognak, és olyan hatalmas sugárszennyezést okoznak, ami mellett az eddigi nagyon súlyos szennyezés is eltörpül. Ez egyesek szerint az emberiség létét sodorná veszélybe. Nem tudom megítélni, hogy ez valóban így van-e, de hogy a helyzet nagyon súlyos, az világos.

Milyen jövő vár így Japánra? Vajon rendeznek-e olimpiát 2020-ban?

Összerakni, ami összetartozik

Aki ma tájékozódni akar a világ helyzetéről, jóval könnyebben megteheti, mint három évtizeddel ezelőtt. A dolgát azonban az a korábban ismeretlen probléma nehezíti, hogy hatalmas tömegű irreleváns híranyagból kell kiválogatnia, ami fontos, majd a mozaikszerű darabkákból magának kell összeraknia, ami összetartozik. Szerencsére az internet segítségével ez nem lehetetlen feladat.

Íme öt összetartozó hír, öt különböző helyről.

Richard Heinberg írása arról, hogy az olajcsúcs a magas olajárakon keresztül az olajkereslet csúcsát okozza.

Bár Heinberg amerikai adatokat használ, ez Európában, és Magyarországon is így van. Ez először az autókereskedőket sújtja. A Népszabadság híradása szerint a magyarországi autókereskedelem évek óta szabadesésben zuhan és ez szintén nem elszigetelt magyar jelenség.

Az első hírnek akár örülhetnénk is, a második nem ráz meg minket nagyon, hiszen az autókereskedők nem a legnépesebb és a legrosszabb helyzetű társadalmi csoport, de a dolog ott fordul komolyra, hogy ennek folytán az európai autóipar rendkívül nehéz helyzetben van. A Portfolio cikke szerint a nagy európai gyárak a jövőben kapacitáscsökkenésre és csődökre számítanak az autóiparban. A kapacitáscsökkenés előbb-utóbb gyárbezárásokhoz vezet. Az Opel már bejelentette, hogy bezárja bochumi gyárát.

A kígyó ezzel a saját farkába harap. Mivel munkanélküliek ritkán vásárolnak autót, ha a gazdaság valamilyen csoda folytán nem kap életre, az olajkereslet, az autókereskedés és az autógyártás további zuhanása és a munkanélküliség emelkedése várható. 

Szíria és egy birodalom alkonya

Ezekben a napokban még nem lehet tudni, Obama elnök kiaadja-e a parancsot a Szíria elleni légitámadásra. A személyes benyomásom az, hogy már letett erről a tervről és igyekszik a lehető legkisebb presztízsveszteséggel kihátrálni eredeti terve mögül. Ez az amerikai befolyás hanyatlásának egyértelmű jele, és biztosan bátorításul szolgál majd az USA valamennyi ellenfelének a Közel-Keleten. Ez pedig végzetes következményekkel jár az USA számára, hiszen egyrészt – a fracking-forradalomról szóló téves hírverés ellenére – rá van szorulva a közel-keleti olajimportra, másrészt a szövetséges arab olajtermelő országok kulcsszerepet játszanak a dollár értékállóságát biztosító petrodollár-rendszerben. Az USA gyengülése miatt pedig ezek az országok könnyen más szövetségesek után nézhetnek. 

Az amerikai befolyás gyengülése nem most kezdődött. Míg a 2001 szeptemberi terrortámadás után az USA nagy nemzetközi egyetértés és támogatás mellett rohanta le Afganisztánt, majd két évvel később még mindig nagy, noha már kevésbé lelkes szövetséges részvétellel rövid idő alatt legyőzte Szaddam Husszein iraki diktátort, addig 2011-ben már csak Nagy-Britannia és Franciaország vett részt a líbiai háborúban, amelyben végül győztek ugyan, de jóval hosszabb és hevesebb harcok árán mint korábban. 2013-ra pedig eljutottunk odáig, hogy az USA leghűbb szövetségese, Nagy-Britannia megtagadta a részvételét a támadásban, és egyedül Franciaország áll mellette (a franciák szorult helyzetéhez ld. ezt és ezt a bejegyzést). A szövetségesek elmaradásánál is fontosabb azonban, hogy Putyinnak néhány hadihajó kiküldésével, két határozott nyilatkozattal és egy szentpétervári bizalmas beszélgetéssel sikerült megrendítenie Obama harcias elhatározását. Míg az USÁ-nak a vegyi fegyverek bevetése a „vörös vonal“, addig Oroszországnak és szövetségeseinek Szíria megtámadása. Egyelőre az utóbbi vonal tűnik erősebbnek. 

A következőkben néhány hosszabb ideje zajló folyamatra szeretném felhívni a figyelmet, amely közvetve vagy közvetlenül hozzájárult e helyzet kialakulásához, ill. most új lendületet kaphat. 

Szövetség Szaúd-Arábiával 

Az amerikaiak legfontosabb közel-keleti szövetségese Izrael mellett Szaúd-Arábia. A szaúdiak a szíriai felkelők legerősebb támogatói, és így természetesen üdvözölnék az amerikai légitámadásokat. Ha elmarad a támadás, és a felkelők esetleg vereséget szenvednek, a szaúdiak valószínűleg az amerikaiakat okolják majd a kudarcért, ami aláásná a szövetségesi viszonyt, ami pedig a már említett okokból erősen megrendítené az USÁ-t. A két ország közötti szövetségesi viszon már régóta nem olyan felhőtlen, mint gondolnánk. Néhány hete látott napvilágot, hogy 2001 nyarán a szaúdiak az USA palesztinai passzivitása és az izraeli offenzíva miatt azzal fenyegették szövetségeseiket, hogy a jövőben nem veszik figyelembe az USA külpolitikai érdekeit. Ez nagy riadalmat okozott Bush kormányában, és csak a szeptemberi merénylet után kialakult nemzetközi közhangulat tartotta a szaúdiakat az amerikaiak szövetségében. A World Trade Center és a Pentagon elleni támadások tehát ebből a szempontból is kapóra jöttek az amerikaiak. A szeptember 11-i támadásokról egyébként csak egy dolgot lehet biztosan tudni: nem úgy történt, ahogyan a hivatalos amerikai jelentés állítja. A feltételezett tettesek ellen nem folyt jogilag komolyan vehető eljárás, Oszama bin Laden a hiedelemmel ellentétben sohasem ismerte be, hogy felelős lenne a támadásért, a tornyok nem dőlhettek össze a repülőgép-becsapódások okozta irodatüzek miatt úgy, ahogyan összedőltek, a WTC 7-es épület is összedőlt, pedig nem csapódott bele repülőgép, és még hosszan lehetne sorolni a tisztázásra váró kérdéseket (ld. bővebben az Architects and Engineers for the 911 Truth nevű amerikai szervezet honlapját). Ha ez megtörténik, biztosan alaposan megváltoztatja a terrortámadásról alkotott képünket. 

Az USA olajellátása 

Mint már többször szó esett róla a blogon, az amerikai konvencionális olajtermelés 1971-ben érte el csúcsát, azóta pedig kérlelhetetlenül hanyatlik. Az utóbbi években a nem konvencionális módszereknek köszönhetően megfigyelhető némi bővülés, de ez sem energetikai, sem pénzügyi szempontból nem megoldás. Az új olajlelőhelyek hozama rohamosan csökken, az ezzel foglalkozó vállalatok pénzügyi helyzete rohamosan romlik. Az USA ezért nemhogy olajexportőr nem lesz, de továbbra is rá lesz szorulva a közel-keleti importra, és ezért nem engedheti meg, hogy kiszoruljon a térségből. Mi a helyzet a Közel-Keleten? A termelés zömét adó óriás olajmezők hozama kb. évi 5%-kal csökken, mivel már hosszú évtizedek óta intenzív kitermelés alatt állnak. Szaúd-Arábia rendkívüli erőfeszítésekkel próbálja ugyan lassítani ezt a folyamatot, de a termelés ugrásszerű növelésére már aligha képes. Eközben Kína és India olajéhsége tovább növekszik, és így egyre többen pályáznak az egyre zsugorodó tortára. 

Gazdasági és szociális válság az USÁ-ban 

Az utóbbi mintegy két évtizedben az amerikai ipari termelés folyamatosan zsugorodik, nemrégiben csődbe ment az autógyártás egykori fellegvára, Detroit, csökken a teljes munkaidős állások száma – még hosszan lehetne sorolni a gazdasági visszaesés félreismerhetetlen jeleit. Ennek következtében nő a szegénység: mára csaknem minden hatodik amerikai élelmezését az államtól kapott ételjegyek (food stamps) biztosítják. Ezt a visszaesést családi, önkormányzati és szövetségi szinten egyaránt rendkívüli eladósodással ellensúlyozták, de ez mára már csak a szövetségi szinten működik, és ennek is meg vannak számlálva a napjai. Nem csoda, hogy ebben a helyzetben az amerikai lakosság nem támogatja egy újabb háború megindítását. 

Fenntarthatatlan pénzügyek 

A mai amerikai pénzügyi helyzet kialakulásában az első fontos lépés az volt, amikor Nixon elnök 1971-ben egyoldalúan felmondta a bretton woodsi megegyezést, amelynek értelmében az amerikai dollár 35 dolláros árfolyamon volt rögzítve az aranyhoz, a többi valuta pedig a dollárhoz. Nixon lépését a vietnami háború államcsőddel fenyegető költségei tették szükségessé. Az azóta eltelt évtizedekben az USA folyamatosan többet tudott költeni, mint amennyit a gazdasági teljesítménye megengedne, mert a dollár nemzetközi tartalékvaluta szerepe miatt a pénznyomtatás nem vezetett az árfolyam összeomlásához, a biztonságosnak tekintett államkötvények kibocsátásával pedig alacsony kamattal tudott külföldről forrásokat bevonni. 2008-ban az amerikai pénzügyek új korszaka köszöntött be. A bankok csak a hatalmas állami mentőcsomagoknak köszönhetik túlélésüket, és azóta a „mennyiségi lazítás“ (quantitative easing, magyarul pénznyomtatás) tartja őket életben. Az államkötvények piacán a külföldiek aránya folyamatosan csökken, és mára a FED lett a kötvények legnagyobb vásárlója. Eközben a kamatok emelkednek, amely növeli a költségvetés terheit. Az ország kb. félévente eléri a költségvetési hiány plafonját, amit aztán drámai körülmények között, az utolsó percig dúló vita után egyszerűen megemelnek, mivel senkinek nem jut eszébe más. Ez a rendszer működhet még egy ideig (néhány hónapig vagy évig, ki tudja), de nem örökké. Minél később ér véget, annál fájdalmasabb lesz. 

Katonai félsikerek 

A szíriai támadás iránti csekély belső és külső lelkesedés egyik oka abban rejlik, hogy az afganisztáni, az iraki, de kisebb mértékben a líbiai háború is csak félsiker volt. Ugyan sikerült legyőzni a diktátorokat (ahol volt ilyen) és elfoglalni az országokat, de az eredetileg kitúzött célokat sehol sem érték el. Nincs béke, a lakosság és a helyi politikai elit ellenséges az amerikaiakkal, a gazdasági fellendülés és a nyugatias demokrácia beköszöntének pedig a leghalványabb jelei sem mutatkoznak. Ahogy Dimitry Orlov találóan megjegyezte, az amerikai hadsereg képes nagy károkat okozni, de nem tudja megnyerni a háborúkat. Az ellenfél pedig jól tudja, nem kell győznie, csak folytatnia kell a harcot, és előbb-utóbb egyedül marad majd a hadszíntéren. A szíriai támadás esetén egy ilyen félsiker lenne a jobbik lehetőség: a rosszabbik más országok belépése és a háború eszkalálódása. 

Hadiipari komplexum 

A szíriai beavatkozást az amerikai gazdaság legerősebb szektora, az ún. hadiipari komplexum (military-industrial complex) támogatja a leghevesebben. A hadiipar a második világháború óta nagyon erős, és túlzott befolyása ellenmár Dwight D. Eisenhower elnök is intett híres búcsúbeszédében. Mára a hadiipar az egyetlen prosperáló ágazat az amerikai iparban. Az USA jóval többet költ a hadseregre, mint bármelyik más állam a Földön, és ennek ellenére sem képesek megynerni a háborúkat. Ez a komplexum erősen össze van fonódva az állammal, és minden korábbi intelem ellenére nagy befolyást gyakorol rá. Hogy az USA megtámadja-e Szíriát és folytatja-e a háborúkat, vagy helyette elfogadja a nemzetközi befolyásának elkerülhetetlen hanyatlását és annak következményeit, az elsősorban a hadiipari komplexum és a józanabb politikai erők harcának kimenetelétől függ. Ha az USA tovább halad a megkezdett úton, az sokunkra hozhat mérhetetlen szenvedést. Hogy érzékeltessem, mekkora pusztítást okoz egy amerikai támadás, csak egy, a médiában ritkán említett szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Az amerikai hadsereg nagy számban vet be szegényített urán (depleted uranium) töltetű páncéltörő lövedékeket. A szegényített után az urándúsítás erősen radiaoktív mellékterméke. E lövedékek használata miatt az amerikai katonák és a célpontok környékén élők között is nagyon sok a rákos megbetegedés és a leukémia. Az iraki Fallujah-ban, amelyet különösen erősen lőttek ilyen lövedékekkel, 2003 óta a korábbinál jóval több torzszülött csecsemő jön világra. Egy Irakban a háború óta megfordult orientalistától pedig azt hallottam, hogy a környéken vannak ún. „rákos falvak“, ahol a lakosság nagy része halálos beteg. 

Összegzés 

Nem a szíriai háború okozza ugyan az USA hanyatlását, de a beavatkozás körüli tétovázás és a többi egyidejűleg zajló folyamat különösen szembetűnővé teszi az „egyetlen szuperhatalom“ gyengülését. Az Egyesült Államok nem most áll az egyedüli válaszúton. Ahogyan a múltban is többször választhatott volna másik utat, úgy a jövőben is lesz erre lehetőség. Ez azonban nem könnyű, hiszen, ahogyan a fentiekből kitűnik, Amerikának egyszerre számos súlyos problémával kell szembenéznie, amelyeket meg lehet ugyan oldani, de csak nagyon radikális irányváltással. Ennek pedig az az előfeltétele, hogy az amerikai politikai elit és a társadalom egésze megértse, a hanyatlás elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogyan.

Metsző pillantás kívülről. John Michael Greer: The Blood of the Earth: An essay on magic and peak oil, Croydon 2012.

Aki követi a John Michael Greer blogját, az Archdruid Reportot, annak nem újdonság itt ismertetendő,  A Föld vére: Esszé a mágiáról és az olajcsúcsról c. könyvének kiinduló tézise: mint minden emberi civilizációnak, a modern ipari civilizációnak is megvannak a maga mítoszai és dogmái. A modern világ alapvető hittétele az, hogy a fejlődés elkerülhetetlen és jó. Ehhez kapcsolódik techno-optimizmus hiedelme: minden problémára létezik tudományos-technikai megoldás, amelynek megtalálása pusztán elegendő pénz és szellemi erőfeszítés kérdése. A következő dolgok bizonyítják, hogy itt valóban mítoszokról, ill. hittételekről van szó. A fejlődésről szóló kijelentések mindenféle komoly és tényszerű indoklás nélkül szoktak elhangzani, és a legtöbben még akkor is ragaszkodnak hozzájuk, ha a tények sokasága mond ellent nekik. Továbbá a diskurzus a fejlődésről nem racionális, hanem emocionális: érvek helyett szenvedélyes hitvallások és ráolvasások uralják a közbeszédet. Próbáljon csak az Olvasó egy tetszőleges társaságban hangot adni annak a nézetnek, hogy a közeljövőben nem egy fényes scifi-világ, hanem hosszú hanyatlás és a gazdaság folyamatos zsugorodása vár ránk, és biztos lehet benne, hogy racionális cáfolatok helyett (az „eddig mindig fejlődtünk, és ezért jövőben is csak ez lehetséges“ érve nem számít racionálisnak) hisztérikus reakciókat fog kiváltani, ami akár ahhoz is vezethet, hogy barátai idiótának fogják tartani, és megszakítják vele a kapcsolatot. Mintha valaki egy középkori város főterén kijelentette volna, hogy nincs isten. Greer ezért a jövőről folytatott nyilvános diszkussziót a fejlődés rituális színházának (ritual theater of progress) nevezi, a fent vázolt hiedelem-rendszert pedig a fejlődés polgári vallásának (civil religion of progress). 

Greer szerint az olajcsúccsal kapcsolatos véleménynyilvánítások kitűnően illusztrálják ezeket a jelenségeket. Megalapozott kutatások tömege bizonyítja, hogy a konvencionális olajtermelés csúcsa 2005-ben volt, és ezután megkezdődő lassú hanyatlást csak a statisztikai módszerek megváltoztatásával és a nem konvencionális módszerek (fracking, olajpala, biodízel) bevetésével sikerült elleplezni. A magas olajárból fakadó keresletcsökkenés (demand destruction) szintén hozzásegített ahhoz, hogy az olajtermelés hanyatlása ne vezessen akut üzemanyaghiányhoz a fejlett világban. Mivel ez a folyamat a nyugati életvitel és a gazdaság egészét fenyegeti, az olajcsúcsnak és hatásai kezelésének a nyilvános diszkusszió centrumában kellene állnia. Az olajcsúcs azonban azonban teljesen marginális helyet foglal el a médiában, az elkerülhetetlen következményekkel történő szembenézés helyett pedig irracionális nézeteket sulykolnak a nagyközönség fejébe. Ilyen például az a közgazdászok körében népszerű nézet, hogy az olajtermelés nem a geológiai adottságok, hanem az olajár, azaz a pénz függvénye, a prognózisok a tartósan alacsony olajárról, és arról, hogy az USA hamarosan nemhogy önellátó, hanem exportőr lesz a földgáz és a kőolaj terén. Greer teljes joggal nevezi ezt szemfényvesztésnek, varázslásnak (thaumaturgia), a modern világ államait pedig varázsló-államoknak (magician state), hiszen a cél nem a probléma megoldása, hanem 

Ezen a ponton jut szerephez a mágia. A mágia, abban az értelemben, ahogyan Greer használja, a tudat akaratlagos befolyásolását jelenti. A valódi mágia segítségével az ember képes lehet kivonni magát civilizációnk kvázi-vallásos dogmáinak és mítoszainak hatása alól. A mágia tehát ebben az értelemben nem a varázslást, hanem a független, tiszta, racionális gondolkodást jelenti. Ehhez Greer szerint a jelenleg elérhető okkult irányzatok bármelyike hozzásegíthet. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy még addig, amíg viszonylag sok erőforrás áll a rendelkezésünkre, megvalósíthassuk az egyéni átmenetet egy új életvitelhez, amely jobban illeszkedik a ipari civilizáció hanyatlása által megszabott új keretekhez. Ehhez Greer három praktikus tanácsot ad: Tanulj valamit, ami hasznosítható lesz ebben az új világban, ami segít az önfenntartásban, és amire a szomszédaid is igényt tarthatnak, és hajlandóak lesznek adni érte valamit cserébe. Adj fel valamit, ami eddig hozzátartozott az életedhez: könnyebb most lemondani az autóról, a televízióról, és sok minden másról, mint a nem nagyon távoli jövőben hirtelen elveszteni ezeket. A harmadik tanács az, hogy óvj meg valamit az eltűnéstől. A civilizációk hanyatlásának egyik általános következménye, hogy rengeteg értékes alkotás elvész és feledésbe megy. Az ókori görög és latin irodalomnak ma például csak egy töredékét ismerjük, amit a korai középkorban valamilyen okból másolásra érdemesnek tartottak. Csak rajtunk múlik, hogy a közeljövőben ne érje az emberiséget ilyen méretű veszteség. 

Greer tehát egy metszően éles pillantást vet a modern ipari civilizációra egy olyan nézőpontból, amely ezen a kultúrán kívül helyezkedik el. Aki pedig magáévá teszi ezt a perspektívát, maga is kívül kerül ezen a kultúrán. Ha azonban igaz, hogy ez a kultúra eltűnőfélben van, ez nem nagy veszteség. Ebben a nagyon rövid ismertetőben számos érdekes meglátását kellett említés nélkül hagynom, amely a könyvét rendkívül inspiráló olvasmánnyá teszi. Egyetlen, igaz, lényegi ponton kell a könyvvel kapcsolatban ha nem is az ellenkezésemnek, de az értetlenségemnek hangot adnom. Miért van feltétlenül szükség a mágiára ahhoz, hogy meglássuk civilizációnk alaptételeinek hamis voltát, és kivonjuk magunkat a hatásuk alól? Félek, ezt csak akkor tudom meg, ha magam is megismerkedem a valódi mágiával.

Felkelések a láthatáron

Dózsa a tüzes trónon

Az elmúlt évben számos országban zajlottak a megszokottnál nagyobb tömegtüntetések, erőszakos felkelések vagy egyenesen polgárháborúk. A teljesség igénye nélkül:

Ázsia: Bangladesh, Afganisztán, Irak, Szíria, Törökország Afrika: Líbia, Egyiptom, Mali, Niger, Dél-Afrika (és valószínűleg még számos egyéb ország, amelyeknek az európai újságok nem szentelnek figyelmet)

Amerika: Brazília

Európa: Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Bulgária, Szlovénia, Svédország (a nagy meglepetés), Magyarország (bár a megmozdulások hevessége nem mérhető a többi európai országokéhoz, de a magyar átlagot messze meghaladja).

Minket természetesen a leginkább az európai tömegmegmozdulások érintenek. Igaz, hogy Európában nem zajlik sehol polgárháború, mint Szíriában (amit különösen véressé tesz, hogy az egyik oldalt az USA, a másikat Oroszország és Irán látja el fegyverekkel), a kormányok viszonylag urai a helyzetnek, ellentétben pl. Líbiával (ahol megesik, hogy fegyveres felkelők elfoglalnak egy minisztériumot), és államközi háború kitörése sem fenyeget közvetlenül, nem úgy, mint a Nílus-völgy országai között. Az európai megmozdulások száma mégis jóval magasabb, mint az elmúlt években, és ez azt jelzi, hogy a társadalmi feszültségek egyre erősebbek. Ezért véleményem szerint a jövőben nálunk is előfordulnak majd olyan erőszakos konfliktusok, mint a „harmadik világban“.

Hogy világos legyen, miért állítom ezt, lépjünk vissza fél évezredet a történelemben. Egy híján 500 évvel ezelőtt tört ki a Dózsa György vezette parasztfelkelés, amelynek okairól a legjobb és a mai napig mérvadó tanulmányt Mályusz Elemér publikálta 1926-ban („Az 1514. évi jobbágyháború okai“, Társadalomtudomány c. folyóiratban, terjedelme mindössze 8 oldal). Mályusz szerint a felkelést nem a legrosszabb helyzetben levő jobbágyok robbantották ki, hanem a mezővárosi polgárság (maga Dózsa is ide tartozott). Ez a jobbágyi eredetű réteg az 1514-et megelőző évtizedekben folyamatosan bővítette a szabadságjogait és a szarvasmarha-exportba bekapcsolódva a vagyonosodni is kezdett. 1514 előtt azonban a nemesség megpróbálta újra jobbágysorba vetni a mezővárosok polgárságát, megtörve ezzel egy ígéretes felemelkedési folyamatot. Tanulságos, hogy a felkelést nem a legszegényebbek, hanem a feltörésben megakadályozott középréteg robbantotta ki. A felemelkedő középosztály meghiúsult reményei Crane Brinton „The Anatomy of Revolution“ c. klasszikus munkája szerint is fontos szerepet játszik a forradalmak kirobbanásában.

Azt hiszem, hasonló folyamatok állnak a mai európai megmozdulások mögött is. Az elmúlt évtizedekben a világ számos országában sokan bíztak a felemelkedésükben, aminek a legékesebb jele a nagyarányú hitelfelvétel volt. Hiszen aki hitelt vesz fel lakás vagy autó vásárlására vagy éppen a tanulmányai finanszírozására, az bízik abban, hogy a helyzete hosszú időn át javulni fog. Akik ilyen hiteleket vesznek fel, azok általában nem a legszegényebbek, hanem a középosztály valódi vagy reménybeli tagjai. Számításuk egészen a 2008-ig be is vált, azóta azonban egyre többen csalatkoznak a felemelkedésükhöz fűzött reményükben.

Természetesen nem állítom, hogy ez a zavargások egyetlen oka, hiszen számos más tényező is áll mögöttük, úgy mint a bevándorlók nehéz beilleszkedése (Svédország), etnikai konfliktus (Spanyolország–Katalónia), vallási és kulturális ellentét (Törökország), a korrupció miatti felháborodás (Bulgária), az idegen megszállás elleni tiltakozás (Afganisztán, Irak). Mégis, ha van közös nevező a világban észlelhető szociális feszültségek mögött, akkor az a középosztály felemelkedésének megtörése.

Minden jel arra mutat, hogy a felemelkedés esélyei a pénzügyi és gazdasági válság mélyülése miatt romlani fognak és nem javulni. Néhány intő jel, amely rövidtávon problémákat okozhat: júniusban Ben Bernanke, a FED elnöke bejelentette, hogy ha megindul a gazdasági növekedés az USÁ-ban, esetleg visszavehetnek a „mennyiségi lazítás“ (amerikai eufemizmus a pénznyomtatásra) üteméből. Erre a new yorki tőzsde nagyott esett, hiszen a tőzsdén kereskedők tudják a legjobban, hogy a részvénypiac teljesen elszakadt a reálgazdaságtól, és csak a jegybank pénznyomdájának köszönhetően szárnyal. Kínában szintén nagy tőzsdei visszaesés következett be, részben az amerikai fejlemények miatt, részben pedig azért, mert egyre világosabban látható, hogy Kína egy hatalmas ingatlanbuborékkal ellensúlyozta az exportpiacain 2008 óta csökkenő keresletet.

A megoldatlan pénzügyi problémák mellett az olajárak rendkívül magas szintje és az olajkitermelés küszöbön álló hanyatlása azt vetíti előre, hogy hosszabb távon Európában és Észak-Amerikában nőni fog a munkanélküliség. Ezzel párhuzamosan tovább zajlik majd egy másik, kevesebb figyelemre méltatott folyamat, a jól fizetett, középosztályi életformát lehetővé tevő állások eltűnése. Az Egyesült Államokban, Németországban és a mediterrán országokban már nagyon előrehaladott stádiumban jár ez a folyamat. A néhány száz dolláros vagy eurós bérből pedig nem lehet visszafizetni a diák- és a lakáshitelt, nem lehet autót vásárolni, és elérhetetlen távolságba kerül sok minden más is, amit korábban természetesnek vettünk.

Akinek alig van pénze, az otthon ül és a tévét nézi, hiszen ez az időtöltés legolcsóbb formája. A televízió pedig boldogtalanná tesz, hiszen folyamatosan azt mutatja nekünk, mi mindenünk nincsen. Így ahelyett, hogy örülnénk annak, amink van, boldogtalanok leszünk. A válság kitörése előtt ezt vásárlással orvosoltuk, ha kellett, akár az eladósodás árán is. Most, hogy pénz és hitel híján egyre kevesebbet vásárolhatunk, széles tömegekben nő a frusztráció, ami törvényszerűen önpusztításhoz (a recesszió és az öngyilkosságok száma közötti összefüggés elég világosnak tűnik), ill. társadalmi feszültségekhez és robbanásokhoz vezet.

Ez utóbbi fázishoz Európában és Észak-Amerikában még nem érkeztünk el, mert ezt a politikai szerveződés folyamatánka kell megelőznie. A tér azonban nyitva áll: Magyarországon, csakúgy mint Európa számos országában hatalmas az egyik párttal sem rokoszenvezők aránya, akik csak arra várnak, hogy valaki megszólítsa őket. A Fidesz ereje éppen ezért csak látszólag nagy: csak addig maradnak majd hatalmon, amíg az egyetlen politikailag szervezett alternatívát az MSZP, az Együtt és néhány még kisebb párt alkotják, akikben a közvélemény szemlátomást csöppet sem bízik. A teljes magyar és nemzetközi politikai paletta úgyszólván egyik pillanatról a másikra gyökeresen átalakulhat.

Fél évezreddel ezelőtt a magyar nemesek legyőzték a parasztsereget, Dózsát pedig tüzes trónon égették meg, és ezzel Magyarországot évszázadokra visszavetették a fejlődésben. Remélem, a közeljövő felkelései nem jutnak erre a sorsra, és nem az új rabszolgaság terjedésének leszünk tanúi és áldozatai.