Hamarosan itt a fellendülés!

Ha hihetünk a Portfolio cikkének az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA), az európai autóipar hamarosan elkezdi a kilábalást a válságból, annak köszönhetően, hogy az autóeladások az elmúlt hónapokban „robusztus növekedésnek“ indultak. A mellékelt grafikonon nyíllal jelölik is, ha az olvasó nem venné észre, hol látható ez az erőteljes növekedés. 

A cikket tovább olvasva kiderül, hogy a növekedés a válságtól sújtott Spanyolországnak és Nagy-Britanniának köszönhető. Az Olvasó értetlenül csóválja a fejét: hogyan lendítheti fel Spanyolország az autóipart, noha másról sem érkeznek hírek, mint a munkanélküliség és szegénység terjedéséről? És hogyan állhat az autóipar a fellendülés előtt a jelenlegi szociális, energia- és nyersanyaghelyzetben? 

Természetesen egyikről sincs szó, és ez kitűnik egy másik, ugyanabban a cikkben publikált grafikonból, amely nem az elmúlt három, hanem az elmúlt hat év eladásait mutatja. 

Az, amit robusztus fellendülésnek titulálnak, valójában csak egy nagyon szerény növekedés, amihez hasonlót 2009-ben és 2011-ben is meg lehet figyelni. A trend azonban egyértelműen csökkenést mutat. A 2008 óta az európai autópiac ugyanis mintegy 40 %-kal zsugorodott, és az elmúlt három hónap biztató fejleményei ellenére is fényévekre van attól, hogy elérje a válság előtti szintet. Ezért van, hogy a legtöbb európai autógyár veszteséges. Ebben az összefüggésben még nevetségesebbnek hat az elmúlt fél év fejleményeit robusztus növekedésnek titulálni. Nem néztem ugyan utána, de biztos vagyok benne, hogy 2009-ben és 2011-ben is ugyanilyen bizakodó előrejelzések láttal napvilágot. 

Ezek az optimista előrejelzések a magyar futballedzőket juttatják az ember eszébe, akik még a legsúlyosabb vereségek ellenére is biztató jeleket vélnek felfedezni a csapatuk játékában és töretlenül hisznek a továbbjutásban. Persze a trénerek nyilatkozataihoz hasonlóan ezek az előrejelzések sem azzal igénnyel készülnek, hogy bárkit eligazítsanak a világban, vagy hogy emlékezzenek rá akár csak fél év múlva is. Valóban, az Olvasó csak néhány másodpercet szán erre a cikkre, az X-Faktor győzteséről és a Madonna kutyájának egészségi állapotáról szóló híradások között, és csak egy homályos érzés marad benne – „minden rendben“ –, mire felpumpálja a biciklije gumiját, és útnak indul a munkahelyére, ha van még neki.

Nomád hentesek

Néhány napja jelent meg egy riport a HVG-ben a Magyarországról származó „nomád hentesekről“, akiket munkaerő-kölcsönző vállalkozások közvetítenek német húsfeldolgozó cégeknek. A cikkből kiderül, hogy a hentesek napi 16 órát dolgoznak szinte szünet nélkül. Órabérük mindössze 500 forint, és külföldi munka esetén tömegszállásokon éjszakáznak. Gyakran megesik, hogy még a nyomorúságos bérüket sem fizetik ki nekik, és a munkaeszközeiket is nekik kell megvásárolniuk. A húsipari cégeknek és a munkaközvetítőknek a kezére játszik a hatalmas munkanélküliség és az általános elszegényedés, máskülönben aligha találnának munkásokat még ilyen feltételek mellett is. Ezért nem véletlen, hogy Németországban főként kelet-európaiak dolgoznak ezeknek a cégeknek. A németek nem lusták dolgozni, de nem fogadják el a szektor alacsony béreit (ahogyan nálunk sem dolgozna senki bangladeshi bérekért egy ruhagyárban). 

A HVG cikke csak egy az európai élelmiszeriparban uralkodó gátlástalan kizsákmányolást feltáró cikkek sorában. Nem túlzás azt állítani, hogy ilyen viszonyokat Európában utoljára talán Engels és kortársai láttak. A munkásosztály életszínvonala a 19. század végétől körülbelül az ezredfordulóig folyamatosan emelkedett, mostanra azonban ez a fejlődés megtört: egyre nagyobb a munkanélküliség, akiknek pedig még van munkahelyük, azok egyre alacsonyabb bérért végeznek egyre megerőltetőbb munkát. Az ilyen munka rövid idő alatt elhasználja a munkásokat, hiszen a munkakörülmények és a bérek nem teszik lehetővé munkaerejük újratermelését. A munkások kizsákmányolásának erősödésével egyidőben zajlik, és mint bizonyítani szeretném, azzal szoros összefüggésben áll egy másik folyamat: az iparilag előállított élelmiszerek minőségének romlása. Ez utóbbira jó példa a marhahúsosként árult lasagnében felfedezett lóhús botránya. 

Az intuíció azt sugallja, hogy ezeknek a széles körben elterjedt jelenségeknek az emberi kapzsiságnál és gátlástalanságnál mélyebb okai vannak. De melyek azok? 

Az ezredforduló óta a négy legfontosabb gazdasági tényező, az élelmiszer, az energia, a nyersanyagok és a munkaerő ára folyamatosan növekszik, és nincs kilátás arra, hogy ez a tendencia belátható időn belül megfordulna. Ahogyan Jason Moore amerikai történész felhívja rá a figyelmet, e négy tényező ára ma szorosan összefügg egymással. Az élelmiszerek ára meghatározza a munkaerő árát. Ha ez utóbbi emelkedik, megemelkedik az energia és a nyersanyagok ára is, hiszen ezeknek az előállításához emberi munka szükséges. Ha az energia és a nyersanyagok árát a geológiai korlátok megemelik, akkor megemelkedik az élelmiszerek ára is, hiszen a gépesített mezőgazdaság energia és nyersanyag-igénye hatalmas. Ezáltal emelkedik az élelmiszerek ára, ami megemeli a munkaerő árát és így tovább. 

Ez persze egy elméleti konstrukció, a valóságban azonban az összefüggés a négy termelési tényező között nem mindig ilyen szoros. A négy tényező közül az egyiknek az ára ugyanis jóval nagyobb rugalmasságot mutat, mint a többi. A munkaerő árát ugyanis gazdasági és politikai kényszerek és alkuk vagy éppen a nyílt erőszak segítségével lejjebb lehet szorítani vagy éppen meg lehet emelni. Ma persze főként az előbbire látunk példákat. Ennek azonban van két súlyos következménye. Az első az, hogy az alacsony bérért dolgoztatott munkások kevesebb és rosszabb minőségű élelmiszert tudnak vásárolni, ha pedig már a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni, szinte törvényszerűen lázadások törnek ki (ahogyan az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten az elmúlt években be is következett). A második következmény pedig az, hogy csökken a kereslet a nem élelmiszeripari termékek iránt, és  ez recessziót okoz a többi gazdasági ágazatban. 

Ezeknek az összefüggéseknek a fényében jól megérthetjük az élemiszeripar új jelenségeit. Az élelmiszeripar két oldalról áll nyomás alatt. A szociális válság miatt alacsonyan kell tartaniuk az árakat, miközben az energia és a nyersanyagok árának emelkedése miatt a termelés költségei folyamatosan emelkednek. Erre a helyzetre a nagy élelmiszeripari vállalatok a minőség és a bérek leszorításával válaszolnak. Így kerülnek éhbérért dolgoztatott magyar hentesek Németországba és lóhús a marhahúsos lasagnébe. 

Mindez nem működne az európai politikai elit cinkossága nélkül. Ugyan időről időre megjelennek újságcikkek az élelmiszeriparban uralkodó állapotokról, sőt, néha még egy-egy kisebb botrány is kirobban, de az EU és tagországai szemet hunynak fölöttük, és minden megy tovább a régi kerékvágásban. Ennek valószínűleg nem a korrupció a fő oka, hanem az, hogy a politkusok pontosan tudják: az élelmiszerárak drasztikus emelkedése véget vetne az egyébként is ingatag társadalmi békének Európában. Márpedig a munkavállalók jogainak védelme és a szigorúbb minőségellenőrzés egyaránt az árak emelkedéséhez vezetnének a szupermarketekben. Mivel pedig a lakosság már nem nagyon tudja szorosabbra húzni a nadrágszíjat (a magyar lakosság több mint egyharmada szegénynek számít), ez gyorsan az egyiptomihoz hasonló helyzethez vezetne.

IEA: World Energy Outlook 2013

A Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency) nov. 12-én publikálta éves jelentését a világ energiahelyzetéről. A médiában az IEA jelentéseit általában nagy figyelem és bizalom övezi, annak ellenére is, hogy előrejelzései rendre túlzottan optimistának bizonyultak. Borsos ára (120 euró) miatt nem állt módomban beszerezni a terjedelmes (708 oldalas) jelentést, de a különböző újságokban és blogokon megjelent összefoglalók alapján szeretném néhány érdekes dologra felhívni a figyelmet (A legrészletesebb elemzés Antonio Turiel blogján olvasható spanyolul, ez pedig a német Telepolis összefoglalója). Ezt azért is tartom fontosnak, mert az egyetlen általam ismert magyar nyelvű tudósítás éppen a legfontosabb dolgokat hagyja figyelmen kívül, és Európa szorult helyzetének hangsúlyozásával azt sugallja, mintha Ázsia és Amerika nem ugyanolyan problémákkal nézne szembe.

A WEO szokás szerint három forgatókönyvet vázol fel. Az első arról szól, mi lesz, ha a jelenlegi politika folytatódik, a második azzal számol, hogy a világ államai foganatosítják a klímaváltozás megfékezésére bejelentett intézkedéseket, a harmadik pedig, azzal, hogy ezeknél drasztikusabb intézkedéseket léptetnek életbe a klímaváltozás leküzdésére. Az IEA a második forgatókönyvet tekinti a legvalószínűbbnek, ezért a továbbiak erre a forgatókönyvre vonatkoznak. 

Olajcsúcs 

A legfontosabb újdonság a jelentésben az, hogy Nemzetközi Energia Ügynökség elismeri a jelenleg ismert olajmezők hozamának csökkenését. Az idei WEO alábbi grafikonjából ("A jelenleg kitermelés alatt álló olajmezők hozama további befektetés nélkül") kitűnik, milyen drámainak tartja az Ügynökség a helyzetet. 

Az IEA persze nem szeretné, ha olvasói aggódnának, ezért azt sugallja, ha megtörténik a szükséges befektetés, nem fog hanyatlani a kitermelés. Figyelmet érdemel azonban, hogy a grafikon szerint 2012-ről 2013-ra jelentősen csökkent már a konvencionális olajkitermelés. Úgy látszik, a magán és állami olajtársaságok hatalmas befektetései és rendkívüli erőfeszítései sem elegendőek a konvencionális olajtermelés szinten tartásához. 

Fracking 

A 2013-as WEO szerint a frackinggel végzett amerikai olajtermelés 2025-ben éri majd el a csúcsát, de az USA még így sem tudja majd teljesen ellátni magát olajjal. Az egész világon a fracking-csúcs 2030-ban fog bekövetkezni, amikor is az így kinyert napi 6 milló hordó olaj a konvencionális olajtermelés 9%-át teszi majd ki. Az IEA tehát azt sugallja, a következő néhány évben nem lesz gond, hiszen a modern olajtermelési módszerek ellensúlyozni tudják a konvencionális kitermelés visszaesését. Utána meg majd csak kitalálunk valami. A helyzet valójában ennél sokkal rosszabb: az amerikai nem konvencionális olajtermelés hanyatlása már a következő években várható. A WEO tehát nem mondja nyíltan ki, hogy a globális olajcsúcs akut probléma, de a sorok között olvasva világos, hogy a helyzetet még az Energia Ügynökség is rendkívül súlyosnak találja. 

Export Land-model 

Az IAE-nek is feltűnt, hogy az olajcsúcsukat elérő országokban az olajigény általában tovább nő, amit rövid idő elteltével csak importból lehet kielégíteni. Ez pedig szükségszerűen magasabb olajárakhoz vezet (és gazdasági recesszióhoz, tehetjük hozzá).  

Energetikai hatékonyság 

Hűtlen lenne önmagához az IEA, ha beismerné, hogy az energiafelhasználás szükségszerű csökkenése az előttünk álló évtizedekben szükségszerűen gazdasági visszaeséshez fog vezetni. Hogyan lehetséges ezt elkerülni? A csodaszer az energiafelhasználás hatékonysága, amelynek köszönhetően a GDP növekedése el tud szakadni az energiafelhasználástól. Az IEA-t nem zavarja, hogy ez eddig még sehol sem sikerült, és azt sem részletezi, hogyan lesz ez most lehetséges. Márpedig nagy szükség lenne erre az útmutatásra, mert az csupán a látszat, hogy Európában és Észak-Amerikában a gazdasági növekedés az utóbbi évtizedekben felülmúlta az energiafelhasználás növekedését. A nyugati vállatatok ugyanis egyszerűen kitelepítették a gyáraikat Kínába, és ezért Európa és az USA helyett itt nő az energiafelhasználás. Mivel pedig más energiahordozó nem áll rendelkezésre, a kínai gyárak túlnyomó részt a rendkívül környezetszennyező szénből előállított elektromos árammal működnek (a légszennyezés tragikus következményeiről ld. ezt a hírt Kína legfiatalabb tüdőrákos betegéről). 

Összegzés 

Nagy előrelépés, hogy az IEA kezd felfigyelni az olajcsúcsra és a nem konvencionális olajtermelési eljárások szűk lehetőségeire. A helyzet súlyosságának teljes fel- ill. elismerése helyett azonban az IEA továbbra is megalapozatlan optimizmussal látja a helyzetet, és túlzott reményeket vet az energafelhasználás hatékonyságának növekedésébe és a nem konvencionális olajtermelésbe. Az Ügynökség talán néhány év múlva ezeket a nézeteket is korrigálni fogja. Attól tartok, akkor már késő lesz.


Add. 2014. jan. 16.: Még egy szó a frackingről. Az FAZ mai cikke tudomásom szerint az első híradás a főáramú médiában, amely nyíltan kimondja, hogy a fracking nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a cégek nem nyereségesek, a fúrásokból kinyert olaj mennyisége pedig nagyon gyorsan csökken (decline rate). Csupa olyan dologról van szó tehát, ami mások már évekkel ezelőtt leírtak. Reggelente sietünk elolvasni a napi sajtót, hogy évek óta napvilágot látott, nem éppen elsődleges frissességű híreket olvassunk.