A ciprusi banválság kitörése óta a következő államokról látott napvilágot, hogy a betétesek pénzének bevonásával mentenék meg a pénzügyi rendszer szempontjából nélkülözhetetlen (too big to fail) bankjaikat, abban a – természetesen valószínűtlennek tartott – esetben, ha fizetésképtelenné válnának: Európai Unió, USA, Kanada. Ami tehát a kicsiny Cirpuson történik, a főpróbája annak, ami azegész fejlett világban sokkal nagyobb méretekben zajlik majd le. Ahogyan Michel Chossudovsky fontos cikkében felhívja rá a figyelmet, ez egyrészt a nyilvános beismerése annak, hogy a 2008-ban kezdett bankmentő (bailout) csomagok csak rövid időre enyhítették a válságot. E csomagok keretében az állami költségvetések terhére hatalmas összegeket utaltak át a bankoknak, ami csak a drasztikus megszorító intézkedések mellett volt lehetséges. Az eredmény: hatalmas társadalmi problémák, munkanélküliség és recesszió szerte a fejlett világban. Bár ez nem kizárólag a bankmentő csomagok következménye, de kétségtelen, hogy súlyosbították a helyzetet, pusztán azért, hogy a bankok életét meghosszabbítsák néhány évvel. Könnyen belátható, hogy a bankok jó helyzete az elmúlt 5 évben csak rövid ideig fenntartható látszat: hogyan is lenne lehetséges, hogy az általános gazdasági visszaesés közepette a bankok prosperáljanak?
A gazdasági visszaesés és a költségvetési megszorítások közepette nem lehet majd a bankokat megint uyganúgy kimenteni, ahogyan az 2008 és 2013 között megszokott volt. Jobb híján ezért nyúlnak majd most a betétesek pénzéhez. Míg az elmúlt öt év bankmentései elsősorban a velük együtt járó megszorítások miatt elsősorban a kisembereket sújtották, a betétek bankkonszolidációs célú felhasználása a hosszú éveken át spóroló jómódúak (pl. orvosok, jogászok, mérnökök) és a kis- és középvállalkozások számára jelentenek majd nagy érvágást. Őket legfeljebb azzal kárpótolják majd, hogy résztulajdonosaivá válhatnak az összeomlásra ítélt bankoknak. Remek üzlet, ugye? Rajtuk kívül az intézkedések áldozatai lesznek még azok a bankok, amelyek nem ítéltetnek elég fontosnak az egész pénzügyi rendszer fennmaradása szempontjából. A világosan belátható közvetlen következménye mindennek a bankokba vetett bizalom megrendülése. Közvetett, de korántsem távoli következménye pedig a gazdasági válság további elmélyülése, a társadalmi és államközi feszültségek mélyülése, stb. stb.
Felvetődik ezen a ponton a kérdés, mi lesz, ha ezek az intézkedések is hatástalannak bizonyulnak, csakúgy mint a válságkezelés első menetének mentőcsomagjai? Mihez nyúlnak majd a bankok, ha újra megrendül a helyzetük? Mivel már nem sok fosztogatnivaló marad, amit erőszak alkalmazása nélkül el lehet venni, könnyen lehet, hogy ez a bankmentés lesz a végső. A következő bejegyzést annak a legtöbbünk szempontjából jóval fontosabb kérdésnek szentelem majd, mi történik, ha pénzügyi rendszer összeomlása miatt fennakad a fejlett világ lakosságának ellátását biztosító kontinenseken átívelő kereskedelem. Feltételezem ugyanis, hogy olvasóim nagy része nem bankár, és 100 000 eurónál nagyobb betéte sincs a bankban. Addig is mi mással búcsúzhatnék, mint az Internacionáléval? Sohasem gondoltam, hogy ez a rettenetes mozgalmi dal valamikor újra aktuális lesz. Most mégis mindenki találhat benne valami megszívlelendőt, legyen dúsgazdag bankár, a túlélésért küzdő vállalkozó vagy nincstelen munkanélküli, éljen Párizsban vagy Szatymazon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése