Fejtetőre áll a világ? A nem konvencionális olajtermelés a médiában

Tegnapelőtt hosszú cikk jelent meg az Index.hu oldaláról is elérhető Portfolio.hu c. gazdasági újságban az olajkitermelés Egyesült Államokban zajló „forradalmáról“, amely révén az USA hamarosan önellátó lesz szénhidrogénekből, az olcsó és korlátlanul hozzáférhető energia az iparosodás új hullámát indítja el, nem utolsósorban véget vet a gazdasági válságnak is ("Fejtetőre áll a világ"). Az olajtermelés forradalma azt is bebizonyítja, hogy az olajcsúccsal kapcsolatos aggodalmak alaptalanok voltak. A cikk a PriceWaterhouseCoopers nevű, Magyarországon is jelen levő pénzügyi tanácsadó cég elemzésére támaszkodik. A cikkben számtalan alapvető tévedése miatt nem is érdemes komoly megvitatásra, de mivel erről még nem volt részletesen szó ezen a blogon, ezt a bejegyzést ennek szentelem. 

Mielőtt rátérnék a tárgyra, szeretném megjegyezni, hogy hasonló diadalittas híradások rendszeresen megjelennek a sajtóban. Legutóbb Daniel Yergin Wall Street Journal-beli írása (There Will Be Oil) vert fel nagy port, amelyben magabiztosan kijelentette, hogy a nem konvencionális olajtermelési módszereknek köszönhetően, az olajtermelés elsősorban az USÁ-ban növekedni fog, és az olajcsúcs nem fenyeget. Yergin cikkének teljesen megalapozatlan voltát számos szakember bebizonyította, de ezek a bírálatok, talán mondanom sem kell, nem a WSJ-hez hasonlóan széles körben olvasott újságokban jelentek meg, hanem eldugott blogokon és az olajtermeléssel foglalkozó honlapokon (egy összefoglalás itt). A Portfolio híradásában semmi új nincsen a Yergin írásához képest, ami felveti azt a gyanút, hogy a PriceWaterhouseCoopers elemzői Yerginre támaszkodtak, és nem vették figyelembe a rendkívül megalapozott kritikákat. Nem tudom, mennyi pénzt kaptak ezért a munkáértért, de az biztos, hogy nem érdemelték meg. Egy további, inkább szónoki kérdés, hogy a Portfolio újságírói vajon miért nem álltak kritikusan a forrásukhoz?

Kezdjük az olajtermeléssel az „olajpalából“, amin a szerzők valószínűleg az ún tight oilt értik, amit a Nagy Síkság északi részén termelnek ki (Bakken, Eagle Ford). 2011-ben ez napi 553 ezer hordóra rúgott. Ez hatalmas szám, de ha figyelembe vesszük, hogy az USA csaknem napi 20 millió hordó olajat fogyaszt, máris nem tűnik olyan soknak, de még a napi mintegy 10 millió hordós amerikai importhoz képest sem sok. Az USÁ-nak tehát valóban egy igazi forradalomra van szüksége, ahhoz, hogy a nem konvencionális olajtermékek számottevő szerepet játszhassanak az ország olajellátásában. 

Valószínű-e, hogy ez bekövetkezik? Yergin és a PWC szerint igen, sok hozzáértő szerint nem. Melyek az ellenérvek? Az első, és talán a legfontosabb az, hogy a tight oil kitermelésének EROEI-aránya rendkívül kedvezőtlen, meg sem közelíti a konvencionális olajét (átlagosan 6:1, ami jóval gyengébb a konvencionális olaj korábbi önmagához képest alacsony 20:1-es átlagos arányával). Ennek az a fő oka, hogy a kutak rendkívül gyorsan kimerülnek. A hozam a kutaknál az első 60%-kal csökken, és átlagosan a régi és új kutaknál a veszteség évi 40% (azaz a decline rate hatalmas). Az olajtermelés itt tehát nem a konvencionális olajkutaknál megszokott harang formájú Hubbert-görbe szerint alakul, hanem lényegében a fúrás megkezsésének napjától fogva csökken, mégpedig rohamos ütemben. Ez azt jelenti, hogy a hozam fenntartása érdekében őrült tempóban kell újabb és újabb fúrásokat végezni. Ez pedig csak hatalmas energia- és pénzráfordítással lehetséges. És akkor még nem beszéltünk a kitermeléssel járó hatalmas környezeti károkról. Ezért az amerikai tight oil sohasem lesz olcsó, és sohasem lehet majd akkora mennyiségben kitermelni, ahogyan azt Yergin és követői prognosztizálják. Ezzel az olajipar nagyágyúi is tisztában vannak: az Exxon-vezér Rex Tillerson múlt nyáron azt nyilatkozta a Wall Street Journalnek, hogy a nem konvencionális gáz és olajtermeléssel a gatyájukat is elveszítik.

Az amerikai nem konvencionális olaj tehát nem fogja ellensúlyozni a konvencionális olaj kitermelésének hanyatlását. Jelenleg a konvencionális olajmezők évi mintegy 6%-kal kevesebb olajat adnak, és ez azt jelenti, hogy pusztán az olajtermelés szintentartásához, három évente egy új Szaúd-Arábiának megfelelő olajtermelési kapacitásra lenne szükség. A következő grafikonon (amely Antonio Turiel El ocaso del petroleo c. cikkéből származik), feketével van jelölve a jelenleg kitermelés alatt álló olajmezők hozamának alakulása (neonzöld az ismert, de nem művelt olajmezőké, a többi lényegében a fantázia teréke):

Mivel ez teljesen irreális, kénytelenek vagyunk szembenézni az olajcsúcs utáni világ minden nehézségével. Az Egyesült Államok, az oaljcsúcs következményeinek legerősebben kitett országa kétségbeesetten próbálkozik ennek az elhárításával. A tight oil, a biodízel erőltetése ugyanúgy része ennek az erőfeszítésnek, mint a média-kampány, amelyet Daniel Yergin és követői folytatnak. 

Amikor az iskolában történelmet tanultam, mindig izgalmasnak találtam, hogy a 2. világháború alatt a német sajtó a sztálingrádi vereség után változatlanul diadalmas jelentésekkel bombázta a közönséget, noha a német hadsereg mást sem csinált, csak visszavonult. De a visszavonulás átalakult rugalmas elszakadássá, és minden apró részsikert sorsdöntő győzelemként ünnepeltek. A propagandagépezet még akkor is működött, amikor Hitler már nem tudta elhagyni berlini bunkerét sem, a szovjet csapatok pedig már Berlin elővárosánál jártak. Most nem tudok megszabadulni attól, az érzéstől, hogy az USA valami hasonlót tesz.

Add. 2013. máj. 21: Magyar nyelven nem sok megbízható elemzést olvasni erről a témáról, de mégis van ilyen. Olvassák el például Hetesi Zsolt írását a nem konvencionális olajkészletekhez fűzött hamis reményekről.