Olajcsúcs

Ez a bejegyzés a világ olajtermelésének eddigi és ezután várható alakulásával foglalkozik. Fő tézise az, hogy jelenleg vagy a nyersolaj kitermelésének csúcsán vagy kevéssel utána tartunk. Ezért az olajkitermelés csökkenése hamarosan el fog kezdődni, vagy már el is kezdődött. Ez nagy baj. De miért? Először is mert az olaj a legjobb ma rendelkezésre álló energiahordozó, másodszor pedig azért, mert a minden szempontból létfontosságú országúti és légi közlekedésben semmivel sem pótolható (a vasúti közlekedésben már a villamosságé a főszerep, de még sok vasútvonal vár a villamosításra), ezen kívül nélkülözhetetlen a mezőgazdaságban és a vegyiparban. Egyszóval, az életünk elképzelhetetlen nélküle, és már kis mértékű hiánya is hatalmas fennakadást okoz. 

Az előző bejegyzésben láttuk, hogy minden olajlelőhely hozama szükségszerűen egy haranggörbe szerint alakul a kitermelés folyamán.  Ezt nevezik a jelenség első leírója után Hubbert-görbének. Mivel a világ olajtermelése az olajlelőhelyek hozamának összeségéből áll, ezért elméletileg ez is nagyjából egy haranggörbét kellene, hogy leírjon. Azért használok feltételes módot, mert a valóságban a fizikai folyamatokon kívül más tényezők is befolyásolják, az olajkitermelés tényleges mennyiségét, úgy mint háborúk, pénzügyi válságok, az olajár alakulása, politikai döntések. Ezért az elméleti modell teljes tisztaságában sohasem valósul meg, de, mint látni fogjuk, nagyjából mégis stimmel.

Lássuk tehát, hogyan alakult a világ olajkitermelése az elmúlt fél évszázad folyamán. Az ábra nem a nyersolaj, hanem valamennyi olajtermék kitermelését mutatja.

A grafikonról leolvasható, hogy a hatvanas évektől dinamikusan nőtt a világ olajkitermelése. A növekedést a 70-es évek két olajválsága szakította csak meg. Az olajválságoknak nem geológiai, hanem politikai okai voltak. A legnagyobb kőolajtermelő arab országok ugyanis a termelés visszafogásával akarták felverni az olajárakat. E válságok elmúltával a termelés újra folyamatosan bővült, bár lendülete 2000 után erősen megtört. Az első visszesés 2008 táján, a pénzügyi válság első kiéleződése (a Lehmann Brothers csődje) idején figyelhető meg. Ezután egy nagyon szerény növekedés következett. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az olajtermelés alakulása nagyon erős korrelációt mutat a gazdasági fejlődéssel (erről később még részletesen lesz szó). Még fontosabb ennél, hogy a világ olajfogyasztása (fekete vonal) az utóbbi években rendszeresen meghaladja a kitermelést (szürke oszlopok). Ez úgy lehetséges, hogy a kormányok többször felszabadították olajtartalékaik egy részét, hogy áthidalják az ellátási nehézségeket, ill. megpróbálják csökkenteni az árakat. Hogy milyen sikerrel, arra még visszatérek.

Vegyük most szemügyre részletesebben az utóbbi évtized olajtermelésének alakulását.

A grafikon a világ nyersolajtermelésének alakulását mutatja 2002 és 2010 között. 2002 és 2005 között folyamatos emelkedés volt a jellemző. 2005-ben azonban a növekedés megtört, és folyamatosan napi 72-75 millió hordó körül alakul. Ez a trend a mai napig sem változott, azaz nincsen érdemi növekedés a nyersolajtermelésben. Ez azt jelenti, hogy az olajvásárlás a nemzetközi piacokon mára egy nulla összegű játék lett: amennyivel többet vásárol egy ország, annyival kevesebb jut a többinek. Valóban ez is történik. Kína és India szükséglete ugyanis a népesség és az ipari termelés növekedése valamint az életszínvonal emelkedése miatt növekszik, Európa és Észak-Amerika felhasználása pedig a gazdasági visszaesés és az elszegényedés miatt csökken (de az egy főre jutó olajfelhasználás még mindig a sokszorosa az ázsiainak).

Vessünk egy pillantást ugyanerre a jelenségre, figyelembe véve egy további tényezőt, az olajárat is. A grafikon Tom Murphy san diegói fizikus blogjáról származik:

A grafikonon a kék vonal az olajár (vízszintes tengely) és az olajtermelés (függőleges tengely) összefüggését mutatja. Jól látható, hogy amíg az olajár 40-50 dollár alatt volt, az áremelkedés mindig a termelés nagymértékű növekedését vonta maga után. Amióta azonban 2005 táján az ár átlépte ezt a küszöböt, hatalmas áremelkedések is csak szinte elhanyagolható növekedést tudtak kiváltani. Azaz az olajkínálat elveszítette korábbi elaszticitását.

Ezek az adatok már önmaukban is arra utalnak, hogy a világ az olajcsúcson vagy utána jár éppen. Mégis ellen lehetne vetni, hogy nem az olajcsúcson járunk, hanem csak egy átmeneti megtorpanásról van szó, amilyet már korábban is megéltünk, és az olajtermelés most is vissza fog térni növekvő pályájára. Néhány dolog azonban ez ellen szól. Az első az a már említett tényező, hogy most sem politikai okok, sem nagy háborúk nem indokolják a termelés szándékos visszafogását. A második az, hogy az újonnan felfedezett olaj mennyisége folyamatosan csökken. Az ezt szemléltető grafikon újfent Tom Murphy blogjáról származik. A kék oszlopok a felfedezett olaj mennyiségét mutatják, a sárga oszlopok a jövőben várható felfedezéseket, a fekete vonal pedig a kitermelés mennyiségét:

A grafikonról leolvasható, hogy a legnagyobb olajfelfedezések a 20. század első felében történtek. Legutóbb a 70-es években találtak nagy mennyiségben olajat. Ez nem más, mint az Északi-tenger olajkicse, amelynek nagy részét Nagy-Britannia és Norvégia már kitermelte (erről később részletesebben is írok). A felfedezések mennyisége azóta nagyrészt csökken, és a 80-as évek eleje óta több olajat termelünk ki, mint amennyit felfedezünk, azaz többnyire a már ismert olajmezőkből próbáljuk kinyerni az utolsó csepp olajat is. 

Milyen jövő vár ezekre az olajmezőkre? A következő grafikon a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) november elején publikált, és az helyzetet szokás szerint a valóságosnál jóval kedvezőbbnek feltüntető jelentéséből származik. Még az IEA is kénytelen elismerni, hogy a már ismert és kitermelés alatt álló olajmezők hozama meredeken csökken és csökkenni is fog. 

Az IEA jelentéséről és erről a grafikonról később még részletesen írni fogok (noha megtették már mások, pl. itt és itt). Ami most fontos az a sötétkék mező, ami a most kitermelés alatt álló olajmezők hozamát mutatja (a többi mező kisebb vagy nagyobb értékben a fantázia terméke). Azt láthatjuk, hogy a kb. 2002 és 2008 között tartó plató után a kitermelés meredek zuhanásba kezdett, és ezt folytatni is fogja. Biztosan lesznek új felfedezések, de mint az előző grafikonról leolvasható, ezek nem lesznek képesek kompenzálni ezt a visszaesést.

Summa summarum: A világ mára elérte a konvencionális olaj kitermelésének csúcsát, és ezután szükségszerűen a kitermelés csökkenése kezdődik. Ezt a csökkenést sem az újonnan felfedezett olajmezők, sem a nem konvencionális olaj, sem az alternatív energiaforrások nem tudják majd kompenzálni. Azaz kevesebb energia áll majd a világ rendelkezésére. Ez szinte teljesen biztosra vehető. A szintét csak azért teszem hozzá, mert egy csoda mindig bekövetkezhet, de hangsúlyozom, hogy ez tényleg csoda lenne, és egyelőre semmilyen jel nem mutat arra, hogy tényleg be is következne.

A világ olajkitermelésének alakulását nagy biztonsággal előre lehet jelezni, mert természeti törvények határozzák meg. Nagyon nehezen lehet ugyanakkor előrejelezni, hogy egyes országoknak vagy egyéneknek mennyi olaj jut majd, mert ez emberi döntésektől is függ, és még egyetlen ember viselkedését sem lehet biztonsággal előrejelzni, nem beszélve egy politikai elit vagy egy egész társadalom viselkedéséről. Mégis megkockáztatnék egy prognózist. A következő években nem az együttműködés és az igazságos elosztás, hanem az erőforrásokért folyó rivalizáció, sőt, harc lesz a meghatározó. Azaz az erős és az olajtermelőkkel jó kapcsolatokat ápoló országok ideig-óráig biztosítani tudják majd olajellátásukat. Ennek következményeképpen viszont a gyengébbeknek a világ kitermelésének csökkenése által indokoltnál nagyobb visszaesést, nem ritkán hirtelen sokkokat kell majd elszenvedniük. Hogy Magyarország melyik táborban lesz, az nincs megírva csillagokban, de nem vagyok optimista... Ahol és ameddig sikerül biztosítani az olajellátást, tartósan nagyon magas árakra kell berendezkedni. Ma a Brent nyersolaj hordóját 111 dollárért adják. Egyes számítások szerint 90 dollár a fejlett gazdaságok fájdalomküszöbe, e fölött törvényszerűen recesszió kezdődik. Magyarországon a 95-ös benzin ára 400 Ft. körül van (a legolcsóbb benzinkutaknál 390 körül). Ez a legtöbb magyar autóhasználó számára túl magas, és kénytelen kevesebbet autózni, mint amennyit szeretne (ha egyáltalán van még autója). Ez abból látható, hogy a benzinforgalom jelentősen csökkent Magyarországon az elmúlt évben, amióta tartósan 400 Ft. körül vagy fölötte jár a benzinár. A fent említett tényekből kifolyólag teljesen biztos, hogy az olajár – átmeneti árzuhanások ellenére is – alapvetően emelkedő tendenciát fog mutatni. Ennek a legártalmatlanabb következménye lesz, hogy a magán autó használatát csak a leggazdagabbak tudják majd megengedni maguknak. A távolabbi, de súlyosabb következményekről később írok részletesebben.