Kísértet járja be Európát, sőt az egész világot – de ezúttal nem a kommunizmus, hanem a valóság kísértete. Egyidőben szembesülünk a klímaváltozással, az energiaválsággal és a pénzügyi-gazdasági rendszer megroppanásával: sokáig nem hittük, hogy ezek valaha is bekövetkezhetnek, vagy ha igen, csak a nagyon távoli jövőben, és így nem is foglalkoztunk velük. Azokat, akik egyáltalán szóba hozták ezeket a veszélyeket, a világvége őrült prófétáinak tartottuk.

Az említett három válság most nemcsak időben esik egybe, hanem szoros ok-okozati összefüggésben is áll egymással és erősíti egymás hatását, azaz "tökéletes vihart" képezve azzal fenyeget, hogy a legrosszabb esetben egész mai civilizációnkat elsöpri. Nagyon röviden összefoglalva a következőről van szó: A világ nagymértékű hitelezésre alapuló pénzügyi rendszere csak folyamatos és magas gazdasági növekedés mellett működik jól, hiszen csak így lehet visszafizetni a hiteleket és azok kamatait. Az energiaválság (elsősorban, de nem kizárólag az olajcsúcs) és a klímaváltozás miatt erősen lelassult a  gazdasági növekedés, sőt, a gazdaság sok helyen csökkenni kezdett. Ez megingatta a pénzügyi rendszert, ami aztán tovább gyengíti az egyébként is visszaeső gazdaságot. Mindez pedig, ahogyan már most is tisztán látható, társadalmi és politikai destabilizációhoz vezet, azaz nő a társadalmi konfliktusok, polgárháborúk és államközi háborúk száma és hevessége. Ezek önmagukban is pusztítóak, de a hatásuk most még erősebb, mert tovább súlyosbítják a pénzügyi és gazdasági problémákat.  E három válság, és az általuk okozott társadalmi és politikai feszültségek egyidejű és ilyen súlyos fellépésére a történelemben még nem volt példa, és minden arra mutat, hogy teljesen meg fogja változtatni az életünket.

Hosszú tépelődés után rászántam magam arra, hogy blogot indítok, amelyben a válság okaival, alakulásával és következményievel szeretnék foglalkozni. A szóba kerülő dolgok túlnyomó része nem az én felismerésem vagy kutatási eredményem lesz. Erre nincs is szükség, mert elsősorban az energiaválságnak és a klímaváltozásnak hatalmas irodalma van. 

A következő okokból döntöttem úgy, hogy a sok hozzáférhető információ ellenére blogot indítok.

Az első ok az, hogy a tömegtájékoztatás sehol a világon nem  igyekszik vagy egyáltalán nem is képes a válság okait feltárni. Ennek pedig az a következménye, hogy tévesen értelmezi a jelenlegi helyzetet, és rendre téves prognózisokat közöl. Elég végigolvasni, 2008 óta hányszor hirdették megbecsült nyugat-európai politikusok és az ő nyomukban a legtekintélyesebb európai lapok diadalmasan a pénzügyi és gazdasági válság végét – és tévedtek mindannyiszor. Egy másik példa: a világ egyik mértékadónak tartott gazdasági lapja, a The Economist 1999-ben hosszú riportban fejtette ki, hogy az akkori, mai mércével nézve nagyon alacsony olajárak még tovább fognak csökkenni (5 dollár körüli szintre), és komolyan a túlságosan alacsony olajárak veszélyeiről értekezett. (Aki nem hiszi, járjon utána: http://www.economist.com/node/188131) Ez nem elszigetelt példa, és érthetetlen módon még manapság is gyakorta jelennek meg ilyen cikkek, anélkül hogy köznevetség tárgyává tennék az őket publikáló lapokat.

A második ok abban rejlik, hogy a magyar sajtóban  a helyzet még rosszabb. A sajtó – és nemcsak a kormány által ellenőrzött része – rendkívül provinciális és szakszerűtlen. Ha pedig véletlenül felbukkan egy-egy megalapozott nézet, általában két tényező azonnal lerontja a hatását. Az egyik az, hogy gyakran kirekesztő vagy jobb esetben csak alig érthető nézetekkel keverednek, a másik pedig az, hogy olyan médiumokban jelennek meg, amelyek emblematikus szerzői és írásai embertelenek és ízléstelenek. Bogár László cikkei a Bayer Zsolt nevével fémjelzett Magyar Hírlapban, sűrűn teletűzdelve a magyarság szakrális léttalapzatáról folytatott elmélkedésekkel e jelenség iskolapéldáit nyújtják. 

Így az a helyezt állt elő, hogy megbízható elemzéseket jóformán csak magánszemélyek blogjain és non-profit szervezetek eldugott honlapjain lehet találni. Ezekből az internet szabadságának köszönhetően idegen nyelveken viszonylag sok van. Magyaroroszágon internetes keresésem szerint csak maroknyian foglalkoznak az olajcsúccsal és következményeivel. Az az érzésem, hogy ők egy kis szubkultúrát alkotnak, akik egymásnak írják szövegeiket, mert a szélesebb közönség egyáltalán nem figyel rájuk. 

Ez a nézőpont tehát még mindig nagyon marginálisnak számít. Ezért gondoltam, talán nem lesz fölösleges egy újabb blog indítása. Természetesen nincsenek illúzióim: nem hiszem, hogy ez a blog bármit is változtatna a helyzeten, de arra jó lesz, hogy rákényszerít a gondolataim rendezésére, és a lelkiismeretemet is megnyugtatja. Feci quod potui.