Munkámat több roppant érdekes bejegyzésen (Németországról ill. a légi közlekedésről) némiképp lelassította egy utazás Spanyolországba, azon belül is Katalóniába. Az itt szerzett benyomásaim mély nyomot hagytak bennem, és ezeket szeretném röviden leírni. Az elmúlt több mint tíz év folyamán többször jártam Spanyolországban, sőt, egy rövid ideig éltem is ott, és így valamelyest fel tudom mérni, mi változott az országban.
Utazásom előtt annyit tudtam a spanyol helyzetről, amit az újságokból bárki megtudhat. A hosszú időn át fújt ingatlanbuborék 2008-as kipukkanása óta a spanyol gazdaság recesszióban van, és ennek köszönhetően a munkanélküliség alig több mint 1 millióról 5 millió fölé emelkedett. A válságot az EU, a EKB és Németország nyomására a Zapatero vezette szocialista kormány és Mariano Rajoy néppárti kormánya egyaránt drasztikus megszorító intézkedésekkel, bankmentő csomagokkal és "reformokkal" próbálta kezelni, de ezek – micsoda meglepetés – ahelyett, hogy javítottak volna, csak rontottak a helyzeten. A helyzet javulásával még maga Rajoy sem számol: év végi sajtótájékoztatóján a recesszió folytatódását jelezte előre.
Mit érez ebből az ember az utcán járva? Az első feltűnő jelenség, hogy bármerre néz az ember, mindenhol táblák hirdetik, hogy lakások és üzletek eladók vagy kiadók (se vende, se alquila). Az átadásra kínált üzlethelyiségek nagy része már üresen is áll. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Valencia belvárosában van olyan utca, ahol minden bárt és éttermet eladásra kínálnak. Szomorú belegondolni, hogy szinte minden eladó lakás és üzlet mögött egy emberi tragédia áll. Ugyanezzel a helyzettel szembesülhet egyébként bárki, aki tesz egy sétát Budapest belvárosában.
Katalónia Spanyolországnak az a része, ahol még az eladó helyiségeket hirdetőknél is gyakoribbak a katalán függetlenséget követelő táblák, plakátok és zászlók. A zászlók (senyera i l'estelada, a csillagos katalán zászló, ld. lent) gyakran függenek a magánlakások erkélyein, demonstrálva az independentizmus mögötti társadalmi támogatást. Bár a katalán függetlenséget korábban is gyakran követelték, az elmúlt évben bekövetkezett két fontos változás. Az egyik változás mennyiségi. A válság miatt jóval több támogatója van a katalán függetlenségnek mint korábban (a szept. 11-i barcelonai tüntetésen pl. 1,5 millióan vettek részt). A másik változás abban áll, hogy most már nemcsak marginális politikai szerevezetek, hanem a legjelentősebb katalán pártok is, köztük a két kormánypárt, a CiU és az ERC is függetlenségpárti. Sőt, a függetlenséget pártolja Katalónia legnépszerűbb embere, Josep Guardiola, az FC Barcelona volt trénere is.
A helyiek beszélgetéseit hallgatva feltűnik, hogy az egyik leggyakoribb szó a "crisis". Ismeretségi körömben, ahol javarészt diplomás, sőt, doktori fokozattal is rendelkező fiatalok vannak, az elmúlt egy évben tűnt fel a munkanélküliség addig ismeretlen jelensége. Az állással – még – rendelkezők közül is sokan állandó anyagi gondokkal küszködnek, mert cégük gyakran akár 5-6 hónapra is megcsúszik a fizetésekkel.
Hogy ezek miatt milyen indulatok feszülnek a társadalomban, arról benyomást szerezhettem akkor, amikor egy összejövetelen valaki kiejtette Angela Merkel nevét, és ezt a gyűlölet spontán félórája követte, eddig általam soha nem tapasztalt intenzitással. Az országban egyébként is mindennaposak a tüntetések, amelyek néha erőszakba is torkollnak. Nyáron például az asztúriai bányászok rakétákkal lőtték a rendőröket és a sínek fölött kifeszített huzalokkal szabotálták a vasúti közlekedést. Néhány napos ottlétem alatt Barcelonában két tüntetésnek is szemtanúja voltam (vsz. azért csak kettőnek, mert mégiscsak karácsony volt), az egyiket a szakszervezetek rendezték a Nemzeti Bank épülete előtt, a másikat pedig a taxisok.
Spanyolországban járva az volt ezért az érzésem, hogy az ország nagyon közel jár a társadalmi robbanáshoz. Hogy pontosan mikor történik ez, milyen szikra váltja majd ki és ki ki ellen fog harcolni, azt nem tudom, de meg vagyok róla győződve, hogy ez hamarosan meg fog történni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése